2026/26 - A héten történt
Ez a hét volt az iskolások számára a nyári nagy vakáció első hete. Munkatársi közösségünkkel úgy döntöttünk, hogy a hét minden napján 8-18 óráig tartó gyermekfelügyeletet biztosítunk azok számára, akiket a szüleik reánk bíznak. Ezen a héten tartottuk a vakációs bibliahetet is - ahogyan az utóbbi két évben is történt: a Szucsági Református Egyházközséggel közösen szervezve. A gyermekek hétfőtől péntekig minden nap többnyire 8-9 óra között érkeztek. A napot játékkal vagy tornával kezdtük, majd a tízórait követően minden nap egy olyan mesét olvastunk el, amely kapcsolódott a délutáni bibliahetes temához. A délelőtti program általában kézimunkázással, játékkal folytatódott - nem törekedtünk arra, hogy a résztvevő gyermekek folyton le legyenek foglalva, teret engedtünk szabad foglalkozásnak, játéknak is úgy, hogy közben mi is jelen voltunk, résztvettünk. Ebédet a magyarvistai Kalotavár vendéglőből rendeltünk a délelőtti foglalkozásokon résztvevők számára. Az ebédet nem támogatta anyagilag az egyházközségünk - a foglalkozásokat ezzel szemben ingyen tartottuk, időnket és energiánkat ajándékként felajánlva. Ezt követően, délután 14-18 óra között került sor a vakációs bibliahét alkalmaira. Olyan bibliai történetekről tanultunk amelyekben Jézus rátalál emberekre, akiknek a találkozás nyomán megváltozik az élete. Ahogy az előző években is történt, idén is a csütörtök délutánt Szucságban tölthettük. Hálásan köszönjük a szucsági gyermekeknek, szüleiknek és lelkipásztoruknak, hogy idén is meghívtak bennünket gyülekezeti házukba, templomukba. A bibiahét pénteki zárásán különleges élményben volt részük a gyermekeknek: Szecsődi Árpád történetekkel és bűvészmutatványokkal kápráztatta el őket. Ezt követően került sor a szokásos pontvásárra. Pénteken, a vakációs bibliahét záró napján voltunk a legtöbben: 33 szucsági és kisbácsi gyermeket számoltunk aznap. A hétre közel 40 énekesfüzetet készítettünk - mindnek lett gazdája. Köszönjük mindazoknak, akik sütit, gyümölcsöt ajánlottak fel a héten - s külön köszönjük Bazsó Ilus néninek a szerdai fánkot, illetve Bota Krisztinának a csütörtöki pizzát.
Vasárnap került sor a hónap során többször is hirdetett gyülekezeti délutánunkra. Miután elhangzott a Jn 14:6 igéje a hozzá fűzött rövid magyarázattal együtt bemutattuk a jelenlevőknek a vakációs bibliahét díszleteit, amelyeknek az elkészítésében az egyházközség munkatársi közössége mellett a kreatív női kör tagjai is rengeteget segítettek; majd felelevenítettük a héten tanultakat - néhány szülő és résztvevő gyermek is jelen volt a templomban, sokmindent ők mondtak el abból, amiről a héten szó volt. Ezután Veress Zsombor segesvári gyógyszerészt és világutazót hallgathattuk meg, aki miközben megosztotta velünk személyes élettörténetét és utazási élményeit, arról mesélt, hogy hogyan élte meg a gondoskodó és reánk vigyázó Isten jelenlétét útjai során. Kis szünetet követően Nagy István Zoltán (Szumo) bükkábrányi református lelkipásztor tartott záró áhítatot a 133. Zsoltár alapján - az áhítatot követően pedig stand-up műsorral szórakoztatott bennünket. Isten áldása legyen mindazok munkáján, akik segítettek az alkalom szervezésében - köszönjük Boros István főgondnoknak és Hatházi István presbiternek, hogy előkészítették a kertben sorra kerülő stand-up est helyszínét; Cotoi Vilmosnak, hogy folyamatosan rendben tartja a templom körüli zöld övezetet; harangozónőnknek, Kis Tímea Izabellának pedig, hogy egy zsúfolt hét tennivalói mellett a belső tereket előkészítette az alkalomra; illetve köszönjük mindazoknak, akik sütit, limonádét hoztak, amelyet szünetben és a szeretetvendégségen fogyaszthattunk el. A gyülekezeti délutánon készült fotók itt tekinthetők meg: 2026. Gyülekezeti délután.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése