A héten tartottuk a Vakációs bibliahetet, a gyermekek délutánonként 16-20 óra között gyűltek össze a parókián. Az idei bibliahét témája a velünk született és a tehetségünk adta feladatköreinkre hívta fel a figyelmünket. A Vakációs bibliahét címe Kaptár-ruhatár volt, amely arra utalt, hogy a méhek szigorúan szervezett társadalmához hasonlóan a miénkben is komolyan kell vennünk a magunk szerepét. Sokat énekeltünk, játszottunk, kézimunkáztunk a héten - reméljük, hogy minden résztvevő gazdagodott azáltal, hogy velünk tartott. Köszönjük a szülőknek, a nagyszülőknek a felajánlott sütit és gyümölcsöt - a segítőknek pedig (öt szeptemberben kezdő konfirmáló és két fiatal) a rengeteg segítséget. Az egyházközség presbitériuma régóta tervezi, hogy a templom tornya alatt található mosdót felújítja. A munkálat első fázisát Boros István presbiter vállalta el (9 munkanapot szánva reá) - a múlt héten kezdett neki a munkának többnyire Boros István főgondnok segítségével (5 munkanap), egyik nap pedig Kon...