2022/51 - A héten történt
A múlt hét elején, illetve az azelőtti hét végén gyülekezetünk presbiterei kézbesítették az idősek számára készített karácsonyi csomagokat - amelyek elkészítésére a diakóniai perselybe gyűjtöttünk adventben.
Karácsony ünnepére készülődve a hét napjain este 7 órától bűnbánati istentiszteletet tartottunk. Az istentiszteletek felvételei itt visszahallgathatók:
Csütörtökön gyülekezetünk első- és másodéves konfirmálói a karácsonykor megosztott videón dolgoztak:
Péntek este, bűnbánati istentisztelet előtt főpróbát tartottunk a vallásórásokkal, majd az istentisztelet után sor került a karácsonyfa feldíszítésére. Idén - ahogyan több előző évben is, nagy köszönet érte - Koszorús István vállalkozó ajándékozta a gyülekezetnek a templomi karácsonyfát. Presbiterek, mellettük pedig gyerekek és szülők is együtt díszítették fel a fenyőfát.
Szombat este, karácsony estéjén ünnepi istentiszteletre került sor. Az igeirdetés alapigéje Lk 2:1-20 volt, a Lukács evangéliuma szerinti karácsonyi történet. Az istentisztelet keretében a vallásórás gyermekek énekét, és az általuk elmondott verseket hallhattuk, illetve a konfimálók kisfilmjét nézhettük meg.
Karácsony első napján úrvacsorás istentiszteletre került sor. Az ünnepi igehirdetés alapigéje Róm 5:18-31 volt, a bibliaolvasás igéje pedig Jn 1:1-17. Az úrvacsorai ágendát Oláh József ny. lp. végezte.
Karácsony első napja délutánján román nyelvű ünnepi istentiszteletre került sor, amelynek a felvételét itt lehet visszahallgatni:
Karácsony másodnapján délelőtt Oláh József ny. lp. igehirdetését hallhattuk Kol 2:3-10 alapján, a bibliaolvasás igéje Mt 2:1-18 volt.
Karácsony harmadnapján délelőtt Tamás Ernő szucsági lelkipásztor hirdette az igét Lk 1:45 alapján, a bibliaolvasás igéje Lk 1:31-45 volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése