Kedden kísértük utolsó útjára Lázár Sándor testvérünket, aki 82 évesen húnyt el - beteg szíve felmondta a szolgálatot. Koporsója mellett a Fili 4:13 vígasztalta a jelenlevőket: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Isten adjon vígasztalást gyászoló családjának. Szombaton testvérgyülekezetünk, a Kolozspatai Református Egyházközség presbiterei látogattak meg bennünket. Testvérgyülekezeti találkozónkon közös bibliaórát tartottunk, amelynek a témája a szentség megélése volt a mindennapokban - az 1Pt 1:13-19 igéje mentén gondolkodtunk együtt. A bibliaórát követően együtt ebédeltünk. Köszönetet mondunk Kondrát Tibor tiszteletbeli presbiternek és feleségének, Idának, akik nagyon finom gulyást készítettek nekünk; Boros Pista István főgondnoknak, aki megvásárolva a hozzávalókat ügyelt arra, hogy minden legyen amire szükség van; Ballok János gondnoknak és feleségének Zsuzsannának, Bíró Éva, Cotoi Vilmos, Hatházi István, Koruzsán Julianna, Szenes Erzsébet és Szőllős...
A héten kedd délutántól péntek délutánig Nagyilondán táboroztunk. A táborban kilenc gyermek és egy fiatal vett részt - témája Ruth könyve volt, amelynek minden nap átvettük egy-egy fejezetét. Emellett énekeket tanultunk, közösen muzsikáltunk, illetve a témához kapcsolódva barkácsoltunk: szerdán vászontáskát festettünk, csütörtökön pedig gallyakból készítettük el Boáz sátrát. Köszönjük a rengeteg segítséget Bazsó Ilonának és Kristóf Erzsébetnek, Oláh Mártának, illetve Pető Áginak, akik rengeteget beszélgettek és játszottak a gyermekekkel. Vasárnap délelőtti istentiszteletünkön az igehirdetés alapigéje Mk 1:35-39 volt, a bibliaolvasás igéje pedig Ézs 42:1-12.
A héten, csütörtökön elkezdtük a karácsony előtti bűnbánati hetet: minden este 19 órától bűnbánati istentiszteletre gyűltünk össze. Az istentiszteletek hangfelvételei visszahallgathatók Spotify és Apple Podcast csatornánkon. Csütörtök este a bűnbánati istentiszteletet követően presbiteri gyűlést tartottunk, amelyen összeállítottuk a 2026-os év költségvetését. Emellett tárgyaltunk arról is, hogy mi legyen a jövő évi egyházfenntartói járulék minimum összege - a végső döntést az évzáró presbiteri gyűlésre napoltuk, amelyet majd az év elei egyházközségi közgyűlés előtt fogunk megtartani. Szombat délelőtt vallásórás gyermekeinkkel és konfirmáló fiataljainkkal a karácsony esti ünnepélyre készülődtünk. Külön köszönet illeti azokat az első- és másodéves konfirmációi felkészítőre járó fiatalokat, akik velünk együtt időt szánnak Jézus születése megünneplésére. Próba után jutott idő egy kis gitározásra is. A hét során időt és energiát szakítottunk arra is, hogy köszönetet nyilván...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése